Szilveszteri meglepetéssel készül az Erkel Színház! A rajongók nagy örömére extra előadássorozattal zárja az évet és nyitja a következőt. A ház egyik legnagyobb sikerdarabja, a Demjén Ferenc slágereire épülő Hogyan tudnék élni nélküled? december 30. és január 3. között nyolc alkalommal lesz látható, mert van, aki nélkül a közönség egyszerűen nem akarja elkezdeni az új évet.
A darab a bemutató óta tarolt: már az első évadban minden este megtelt vele a nézőtér, a második évadra meghirdetett előadásokra pedig percek alatt elfogytak a jegyek.
„Ha egy előadás ilyen energiával viszi végig az évet, nincs jobb alkalom az együtt ünneplésre, mint a szilveszter. Nyolc extra előadás lesz a közös ajándékunk a közönségnek. A legjobb Demjén-slágerekkel zárjuk le a mögöttünk hagyott hónapokat, és ugyanezzel a lendülettel énekeljük át magunkat a következőbe” – mondta el Szente Vajk, az Erkel Színház vezetője, a darab rendezője.
A Demjén-dalok tehát velünk viszik át a közönséget az új évbe, és, ahogy az Erkel-fanatikusok már tudják, egyszer úgysem elég. A szilveszteri „különkiadás” jegyei 2026. szeptember 25. 12:00 órától, dinamikus árazással érhetők el, kizárólag online, a https://erkelszinhaz.jegy.hu oldalon.
Előadásidőpontok: 2026. december 30.,31. január 2.,3. 15:00, 19:00 óra