FELVÉTELI

2026 szeptemberében indul az Erkel Színház Musical Stúdiójának újabb évfolyama!

Mit tanulhatsz az erkel színházban?

A képzés során komplex, gyakorlatorientált felkészítést nyújtunk a musical színjátszás minden területén, a hangképzéstől és színpadi énektechnikától kezdve, színpadi mozgáson és beszédtechnikán át a színészi gondolkodásig. A hallgatók az Erkel Színház társulatával szoros együttműködésben, valós produkciós közegben sajátíthatják el a szakma alapjait és működését. Célunk, hogy biztos, korszerű tudással és magabiztos színpadi jelenléttel támogassuk a sikeres pályakezdést.

hogyan kell ezt elképzelni a gyakorlatban?

A stúdió oktatási modellje szoros együttműködésben valósul meg a Színház társulatával, a képzések élő produkciós környezetben, az Erkel Színház próba- és előadási rendjébe illeszkedve zajlanak.

Mikor zajlik az oktatás?

Az első év hétvégi (péntek délután, szombat), a második év hétközi tanítási rendben zajlik.

A stúdió elsősorban egy 2 éves alapképzést kínál,

A Stúdió elsősorban egy 2 éves alapképzést kínál, amely Musicalszínész II. képesítő vizsgával zárul. 

ezt követően egy 1 éves ráépülő Színész I. képzés

Ezt követően egy 1 éves ráépülő Musicalszínész I., szólista képzés indul azok számára, akik a színház előadásaiban is szerephez jutnak.

A 2025/26-os tanév szeptember 12-én indul,

A 2026/27-es tanév szeptember 11-én indul, az oktatás 34 tanítási héten keresztül tart, pénteki és szombati munkarendben.

Helyszín

Erkel Színház

A meghallgatás során a jelentkezők egyéni teljesítményük alapján nyerhetnek felvételt a Stúdióba.

képzési díj

250.000 Ft / félév

Az első félév sikeres teljesítése után tanulmányi és szociális alapú kedvezmények igényelhetők.

jelentkezés módja

Töltsd ki az űrlapot!

Töltsd ki a az alábbi jelentkezési űrlapot legkésőbb 2026. május 15-ig!

erkel musical stúdió
Jelentkezési lap

Hírek az Erkel Stúdióból

Mi történt eddig az Erkel Musical Stúdióban? 

hír
Az Erkel Musical Stúdió 16 fiatal tehetsége professzionális közegben fejlődik, és már az első hónapokban színpadra lépett. Következő nagy állomásuk A Kőszívű arénakoncert lesz, közel 15 000 néző előtt.