Elkezdődött az új évadunk első próbafolyamata színházunkban, megtartottuk az ősz egyik legizgalmasabbnak ígérkező előadásának, a Lakógyűlés, a musical című darabnak az olvasópróbáját. A formabontó, egyfelvonásos zenés produkció az újonnan debütáló Erkel360 programsorozatunk nyitóelőadása.

Az Erkel360 koncepció lényege, hogy olyan napokon várja a közönséget, amikor a színház tánckara és ensemble csapata nem játszik. Ezeken az alkalmakon a produkció és a nézők egyaránt felköltöznek a színpadra, miközben a tér teljesen új formát ölt: a látogatók 360 fokban, egy csaknem 300 ülőhelyes nézőtéren helyezkednek el a játéktér körül. Az interaktív előadás így szó szerint a nézők között és körülöttük zajlik. A színészek minden eddiginél közelebb kerülnek a közönséghez, a jelenetek pedig minden irányból hatnak a látogatókra, akik így maguk is egy átlagos budapesti társasház fergeteges, olykor abszurd és végtelenül humoros lakógyűlésének aktív részeseivé válnak.

„Minden házban van valaki, aki mindent hall. Valaki, aki mindent megjavít. Valaki, aki inkább ki sem nyitná az ajtót. És valaki, aki szerint ezt az egészet már rég rendbe kellett volna tenni. A falak vékonyak. A problémák hangosak” – villantotta fel a darab alaphangulatát a rendező, Ember Márk. „Egy olyan darabot írtunk, ami leginkább arról szól, hogy hogyan próbálunk meg olyan játszmákban győztesek lenni, amiket nem is akarunk igazán játszani. És aztán rájövünk, hogy ezekből a játszmákból csak úgy lehet győztesként kikeveredni, ha befejezed ezt a játékot. És akkor tudod ezt igazán jól csinálni, hogyha azt egy jó közösségben csinálod, mert egyedül valójában semmit sem érünk” – tette hozzá a rendező.

A produkció parádés szereposztásában a Gondnok, Kakas Pali bá szerepét Kerekes József és Barát Attila alakítja. Az új lakót, Bíbor Bogit Péntek Fanni kelti életre, a ház fiatal lakója, Derék Bence szerepében Cseh Dávid Péter látható, a közös képviselőt, Farsang Istvánt pedig Brasch Bence formálja meg. Molnár Babi néni karakterét Dobos Judit játssza, a hivatalból kiküldött Koppány Amanda szerepében pedig Vágó Bernadett és Vágó Zsuzsi váltja egymást. A produkcióban kiemelt szerepet kap az új generáció támogatása is: az első Erkel Fesztiválon felfedezett Szaszák Nikolett, a Csabai Színistúdió tagja azonnali egy szakmai lehetőséget kapott színházunktól, így ő alakítja Kakukk Hajnalka karakterét a darabban

A bemutató október 14-én lesz az Erkel Színház színpadán.